Ez a különleges című, 1853-ban megjelent és ma már könyvritkaságnak számító „beszély” (a novellánál nagyobb, a regénynél kisebb terjedelmű elbeszélés) szerkezetét, megformálását tekintve kiemelkedik a korszak irodalmából meglepő modernségével, újszerű regénytechnikájával, nézőpontváltásaival, szerkezeti és időrendi bonyolultságával, az elbeszélő szerepének feszegetésével. Három, kuszán összefüggő, rendkívül izgalmas cselekményszövésű történet alkotja a beszélyfüzért, s mindegyikben egy-egy magatartásforma ölt alakot. Figurái összetettek, szereplőinek sorsa különös módon fűződik össze. Kemény remek lélektani leírásokkal mutatja be a magánéleti és etikai konfliktusok mögött meghúzódó személyes identitásvesztés és elmagányosodás folyamatait.