Amikor a cigány gyerekek iskolai ügyében jeleskedő baranyai intézményekben jártam az elmúlt években (a mánfai Collegium Martineumban, a pécsi Gandhi Gimnáziumban, a magyarmecskei Általános Iskola és Óvodában, az alsószentmártoni Szent Márton Óvodában és a "Számá da noj!" Tanodában), figyelve mindennapjaikat, faggatva a kollégákat, gyakran éreztem, közöttük kellene lennem, velük kellene dolgoznom, hogy ne szorongasson az a magány és bánat, amit hoztam magammal az országból, keserű útravalónak. A feladat, amit vállaltak, több, mint amit elvégezhettek, hiszen a történelemmel, a kényszerekkel húztak ujjat, de hogy ez lehetséges egyáltalán, hogy megtörtént, tehát történik és folytatódhat, az nagyon fontos. A könyv róluk szól. Tanárokról, nevelőkről, segítőkről.
Takács Géza