"A címben szereplő "új" szót komolyan kell venni: ez a könyv olymódon közelít a magyar nyelvtanhoz, ahogyan az Magyarországon, a szélesebb közönség számára szánt munkákban eddig nem volt szokás. (...) Kincsesbánya ez a könyv, tele meglepő tényekkel, amelyekről nem tud az ember, hiába az anyanyelve a tárgyalt nyelv." (Nádasdy Ádám)
Az utóbbi évtizedekben a nyelvleírás módszerei a kísérleti fizika módszereihez váltak hasonlóvá. Lényegük, hogy egy nyelvi jelenség leírásakor a tapasztalt tények alapján először hipotézist állítunk fel arról, hogy az adott jelenség milyen feltételek teljesülése esetén fordul elő. Majd kísérletezni kezdünk: például olyan mondatokat, kifejezéseket, szavakat vagy hangkapcsolatokat hozunk létre, amelyekben a hipotézisben szereplő egyik vagy másik feltétel nem teljesül, s ezért ezeket helytelennek jósoljuk. Ha a tapasztalt tények megcáfolják a várakozásainkat - például, ha valamelyik feltétel nem teljesülése mégsem rontja el a szerkezetet -, akkor módosítanunk kell a leíráson. Ezt azután addig folytatjuk, amíg a leírásunk minden tekintetben meg nem felel a tényeknek.
Az olvasó olyan leíró magyar nyelvtant tart a kezében, amely elsősorban a huszadik század utolsó harmadának magyar nyelvészeti eredményeire épül, de felhasználja a korábbi leíró munkák számos megfigyelését, általánosítását is. A szerzők arra törekedtek, hogy az új felismeréseket olyan formában tegyék közzé, amely a modern nyelvészetben járatlan olvasó számára is hozzáférhető. A modern nyelvészeti gondolkodás- és érvelésmód megismertetését az új ismeretek közlésével egyenrangú fontosságúnak tartják: könyvük nem csupán az eredményeket foglalja össze, hanem a hozzájuk vezető utat is megvilágítja.