AKCIÓS KÖNYVEINKRŐL

Klubtagjainknak

25%

kedvezmény

KIADVÁNYAINK
Csokonai Vitéz Mihály
összes művei I-II.

ISBN:963-389-486-7Ö
Témakör:Szépirodalom
Kiadási év:2003
Oldalszám:2116 oldal
Formátum:A/5

Csokonai Vitéz Mihály összes műveinek kritikai kiadása az utolsó két kötet megjelenésével éppen most zárult le. Az immár rendelkezésre álló tudományos kiadás mindenképpen indokolttá és szükségessé teszi, hogy eredményei egy szélesebb közönséghez is eljutó népszerű kiadásba átkerüljenek. Csokonai összes műveinek háromkötetes kiadása legutóbb Vargha Balázs gondozásában látott napvilágot 1981-ben, azóta ilyen teljességben nem jelentek meg a költő művei. Akkor a kritikai kiadásnak még mindössze három kötete jelent meg, az eltelt több mint húsz év során még további nyolc. Rendelkezésre áll tehát a leginkább hitelesnek tekinthető szöveg, a filológiailag megalapozott időrend és a rendkívül gazdag magyarázó apparátus, amire a tervezett népszerű kiadás építhető. E kiadás ugyanakkor lehetőséget teremt az időközben felmerült új adatok beépítésére, a szükséges korrekciók megtételére, hiszen maga is a kritikai kiadás műhelyéül szolgáló intézményben készül. A szöveg a szélesebb közönség igényeinek megfelelő átírásban és magyarázó jegyzetekkel ellátva, két kötetben jelenik meg.
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

E-mail cím:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó

KERESÉS